HTML

A horvát államfő felkérte a november 25.-ei választásokon győztes HDZ vezetőjét, Ivo Sanader-t a kormányalakításra

2007.12.16. 06:02 kornyezo (törölt)

2007-12-15

Stipe Mesic horvát államfő bejelentette, hogy megbízza a - néppárti - Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nevű párt vezetőjét a kormányalakítással.

Az Ivo Sanader vezette konzervatív HDZ nem nyerte simán a választásokat. A kormányalakításhoz a 153 tagú parlamentben a törvényhozók több, mint felének, azaz minimum 78 képviselőnek kellene a HDZ-t támogatnia. Az elmúlt négy évben kormányzó HDZ 61+5 helyet, a vetélytárs Zoran Milanovic vezette Szociál Demokrata párt (SDP) 56 helyet szerzett. A HDZ a +5 szavazatot a környező országokban élő horvát állampolgároknak köszönheti.

Mesic a két miniszterelnök-jelölttel történt kétfordulós egyeztetés után, szombaton, végülis a HDZ elnökét bízta meg újra a kormányalakítással. Mint mondotta, Sanader - szóban - meggyőző bizonyítékát adta annak, hogy az övék a szükséges többség. Emiatt többen alkotmánysértésre hivatkoznak, mert szerintük a leendő koalíciós partnerek szóbeli elköteleződése nem elégséges. Mesic azzal védekezik, hogy az alkotmányban nincs sehol leírva az, hogy ezt írásban rögzíteni kellene.

 

Javno.com - Sanader Gains Mandate To Form The Cabinet

REUTERS - Croatia's ruling HDZ opens coalition talks after poll

PR-Inside.com, AP - Croatian prime minister asked to form next government

komment

Címkék: horvátország 2007 12 15 stipe mesic hdz sdp zoran milanovic ivo sanader

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarorszagkornyeke.blog.hu/api/trackback/id/tr26265484
süti beállítások módosítása